 |
|
Épített értékeink /
|
|
Virtuális építészeti séta |
|
|
A római katolikus templom
A templomot 1744-ben, a tornyot és a sekrestyét később építették hozzá.. Az elmúlt években jelentős restauráláson esett át, lecserélték a tetőt, újravakolták, kívül belül lefestették. Már csak a szószék és az oltár restaurálása van vissza. Miséket vasárnap és hétköznap is tartanak. 2004 szeptember elsejével Nyéky Kálmán a plébános. A templom védőszentje Szent András.
A bejárat fölött a tihanyi apátság címere látható kőbe faragva. A régi templomot, ami a Kisendrédi részen állt lebontották, de az oltárképet megőrizték s most itt látható0. A falu közepén 1897-ben emelt Mária szobrot is áthozták a templomkertbe.
Református templom
A református templom, a református parókia mögötti domboldalon emelték 1790 körül, majd közel száz év múlva felújították. Szürke falait magas fenyők veszik körül bejárata és tornya a többi somogyi településhez hasonlóan, a "türelmi rendelet" miatt az utcával ellentétes oldalra épült. A templom bejárata melletti kopjafát, Szombathy István lelkész emlékére avatták. A templom ónkupái az iparművészet remekei. Endréden 200 református van, közülük 140-en járnak rendszeresen a gyülekezetbe. Az istentiszteleteket vasárnaponként fél tízkor tartja Ficsór Gábor Andor református lelkész.
A toronyban régen három harang is volt, de a középsőt a világháborúban beöntötték. A nagy harangot 1999-ben cserélték, mert a régi elrepedt. A templom oldalában lévő három mohos sírkövet a község régi temetőjéből menekítették ki, annak felszámolása előtt. A település egykori tanítójának és feleségének sírhantján álltak. A templomra hamarosan felújítás vár, amely érintené a padok alatti palló cseréjét, és hőszígetelését, valamint a torony meszelését.
Csipke- és hagyományőrző kiállítás
A község általános iskolájának aulájában rendezték be azt a csipkekiállítást, amely mellett egy helytörténeti gyűjteményt is kialakítottak. Az itt látható csipkéket a balatonendrédi iskola tanulói és tanítói készítették. A tantestület szeretné, ha a fiatalokban is tudatosulna mekkora kulturális értéke ez a hagyománya a településnek. Épp ezért a tanárok közül sokan elmélyültek a csipkekészítés művészetében, s láthatóan a gyerekeknek is élvezik a foglalkozásokat. Munkáikat már több környező településen is kiállították, az általános iskola épületében pedig állandó, nyáron is látogatható tárlat nyílt belőle.
Itt a látogató Balatonendréd múltjában is tájékozódhat, a helytörténeti tárlat egészíti ki ugyanis a csipkekiállítást. A kredencre régi emléktárgyakat, kézzel festett korsókat, rézmozsarat tettek, a mellette álló asztalra pedig egy Bibliát, cseréppipát és más mindennapi használati tárgyakat.
A kiállítás megtekintéséről és körbevezetésről az iskolában, vagy az önkormányzatnál lehet érdeklődni.
Világháborús emlékmű
|
|
|
|
|